Elővakkantás
Hol volt, hol nem volt, csak az Angyalok tudják, hogy Máté kutyus honnan jött. Azt tudjuk, hogy Nagymaroson látták meg Őt először a Dunapartján a jó emberek.
Ebben a rideg világban vannak olyan emberek, akiknek az a dolguk, hogy a szabadon, boldogtalanul, gazdátlanul bolyongó kutyákat befogják és rideg lélektelen körülmények közé zárják.
Máté kutyus kiválasztott volt. Kicsi lelke a Nagy Kutya csillagkép, Mirzam csillagáról érkezett le, erre a gyönyörű Dunakanyarba. Máté szolgálni és tanítani jött Nagymarosra. Mire tanította az embereket? Feltételnélküli szeretetre, megbocsájtásra, elfogadásra és a végtelen hűségre. Mátét többször próbálták megfogni, de Angyalai segítették őt, és az éppen induló kompra ugrott.
Hát valahogy így indult meg ez a gyönyörű és megható történet. Segítetek nekem, hogy megírjam a legszebb kutya történetet, amivel valaha is találkoztam?
Máté visszaemlékezései
Amikor Angyalaim segítetek nekem, tudtam, hogy nagyon-nagy dolgokat kell megélnem. Akkor még nem sejtettem, hogy gazdim elküld magától. Ekkor indult el hosszú beavató utam.
Beavatásom útvesztőinél sok-sok kalandban volt részem. Kiválasztottam Magyarország szakrális beavató helyszínét, a Dunakanyart és a Visegrádi várat. Pilis és a Börzsöny hegyek koszorújának ölelésénél, nem is lehetett volna szebb, izgalmasabb helyszín. Még igen fiatal kutyus voltam, így hát nem emlékszem pontosan, hogyan is kerültem az utcára. Később azt is megtanultam, hogy a múltunkkal teremtjük meg a jelent. Így hát elfogadtam a sorsomat.
Egyedül, szomorúan, éhesen bolyongtam a Dunapartján. Szomjamat a Duna hűs, friss vize enyhítette, de a lelkem vacogva arra várt, hogy valakinek hűséges szolgája legyek.
Dunapartján volt egy étterem, ahol egy jóságos ember Brúnónak nevezett, és minden nap finom, meleg étellel kínált. Szerettem volna meghálálni ezt az emberséges gondoskodást. Amikor először észrevettem ezt a furcsa vízi járművet, felugrottam az elejébe, és tudtam, hogy ez lesz a szolgálati helyem. Minden alkalommal figyeltem az embereket, és persze kedves vakkantással üdvözöltem őket. Szent Miklós a hajósok védőszentje segített nekünk minden átkelésnél.
Egyszerre két gazdim is lett. Ezeknek a derék kapitányoknak segíthettem, a napi szolgálatban. Új nevemet, a Mátét hamar megszoktam, hiszen mindenki így szólított.
Őrhelyem a komp elején volt, így mindig én voltam az első, aki fel- és leugrott, amikor elindultunk, vagy megérkeztünk. Mindenkit kedvesen üdvözöltem.
Ahogy az embereknél is szokott lenni, valami furcsa bizsergést éreztem a szívemben. Megláttam életem első nagy szerelmét, és utána eredtem. De a komp nem várt, így nélkülem indult el. Mire feleszméltem, hogy mit tettem, már csak egy maradt. Beugrottam a Dunába, messzi eltávolodva az eredeti célállomástól. Salamon toronynál értem át a túlpartra. Hatalmas vágtába kezdtem, hiszen nekem kell mindenkitől elbúcsúznom, és segíteni a két derék gazdámnak. Vizesen, izzadtan és lihegve – még a szerelmemet is elfeledve – de időben megérkeztem.
Egy szomorú napon elgázolt egy autós, és a hátsó lábam súlyosan megsérült. Először Nagymaros jó lelkű állatorvosa gyógyított, majd egy csodálatos házaspár befogadott otthonába. Sajnos teljesen soha nem gyógyult meg a lábam, így a hátralévő időment nagy szenvedésekkel éltem. Irgalom és együttérzés járta át ennek a házaspárnak a lelkét, és úgy döntöttek, hogy hozzá segítenek, hogy visszatérjen a lelkem Mirzam csillagára. Hamvaimat beszórták az imádott Dunámba.
Ekkor hozták létre a Máté Alapítványt, hogy a nehézsorsú állatoknak tudjanak segíteni. Szerettek volna egy emléktáblát is felállítani, de ehhez a Ti segítségetek is kell.
Segítetek nekem? Hiszen a legtöbbre tanítottalak Benneteket, az elfogadásra, a feltétel nélküli szeretetre, a hűségre és a megbocsátásra!
