Ma hajnalban Főnix szárnyának susogása ébresztett.
Eszembe jutott megszületésem, mely 1956. Nőnapon, a sötétség óráiban volt.
Drága székely Édesanyám egy rendkívüli vészterhes időben hozott a világra.
Óriási kétségek között volt, hogy mi lesz velünk? Hogyan fogja felnevelni az otthon maradt 2 éves kislányát, és az 1 hetes csecsemőjét. Hiszen apám akkor 4 évig a börtönben volt.
Édesanyám szülész orvosa pontosan tudta, hogy mosókonyhába kell „HAZA” vinni a babát. Kérlelte Édesanyámat, hogy adjon neki örökbe. Azt mondta: „Több, mint 20 éve segítem a kicsi lelkeket a világra, de még soha nem láttam ilyen gyönyörű, bájos kislányt!”
Édesanyám azt mondta: „Hogyha a Teremtő megteremtette a Báránykákat, ad hozzá legelőt is!”
Így indult el keserves, küzdelmes kicsi életem. Akkor még nem tudtam, hogy az Égiek minden segítséget meg fognak adni, hogy most ezeket a sorokat le tudjam írni.
Abban az időben az Édesanyáknak 6 hétig adtak lehetőséget, hogy babájukkal „otthon” maradhassanak. 
Nővérem ekkor volt 2 éves, és abba a bölcsődébe ahova járt, nem vettek fel. Így hetes bölcsődébe tett Édesanyám! Egész héten fejte a mellét, hogy hétvégén tudjon szoptatni.
Igen, egész eddigi életemben először rejtve, majd tudatosan meggyógyítva, a „Nem kellek!” lelki fájdalommal éltem. Nem akartak, aztán ha már megfogantam – apám szavaival élve – legalább legyen fiú! De nem fiú lett. Hanem egy dupla víz, rendkívül finom lelkű, érzékeny kislány született le ebbe a családba, hogy TANÍTÓ legyen!
Folyamatosan írom Fiaimnak az életrajzi regényemet, Csillagszemű Lelkek Szigete címmel. Amikor felköltözök Égi Hazámba, akkor olvashatják el.
Testemet és lelkemet meggyógyítva, és feldíszítve készülök a városi ünnepségre.
Legyenek áldottak azok az emberek és hozzátartozóik, akik ezeket a borzalmakat átélték!
Magyarnak lenni magasztos, és rendkívüli feladat!
Legyünk méltók Őseinkhez!
Áldás!
- Angyalok Hava 23. napján
Edit/Anahario